Sokadszorra tértem vissza a Töreki Halastavak természetvédelmi területére. Kedvenc közeli kirándulóhelyeim egyike. Kerékpárral érkeztem, az előző napok csapadékos időjárása miatt meglehetősen nedves, vizes, sáros terepviszonyok fogadtak.
Kerékpártúra a Balaton keleti medencéje körül
Kora reggel még nyoma sem volt a várható nyárias melegnek, 11 fokot mutatott a hőmérő. Ugyanúgy, mint legutóbb, most is a déli parton haladtam. A számtalanszor bejárt Szántód – Zamárdi – Siófok szakaszon csak egy-két fotó kedvéért álltam meg. Balatonvilágosnál álltam meg először. Igazából két kilátó kedvéért indultam el, ahol eddig még nem jártam.
Balatoni látnivalók – Keszthely
Vonattal érkeztem Keszthelyre, ezúttal is Balaton 24 órás jeggyel utaztam.
Elsősorban a Balatoni Múzeum kiállításait szerettem volna megtekinteni, így a vasútállomáshoz nagyon közel található múzeum felé vettem az irányt.
Balatoni látnivalók – a Keszthelyi-hegység kilátói
A sárga jelzést követve indultam el Györökről első célpontom, a Garga-hegy csúcsán álló Bél Mátyás-kilátó felé. Kissé aggasztott a reggeli köd, vajon mit fogok látni odafentről, ilyen körülmények között? Aztán ennek köszönhetően, csodálatos élményben volt részem.
Duna-menti kirándulás Szlovákiában
Egy hétvégi délután Mosonmagyaróvárról indulva, mindössze három órát töltöttünk Szlovákiában, de ez a rövid idő is nagyon tartalmas volt. Belefért a programba a Dévényi vár, Danubiana és a Csallóköz vízi világa.





