Tihany Magyarország egyik legszebb fekvésű települése, látványos táji és természeti adottságokban bővelkedő község a Balatonba nyúló Tihanyi-félszigeten, Veszprém megyében. Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott.
A régészeti leletek tanúsága szerint a félsziget már az őskorban is lakott volt. A római időkben átkelőhely működött itt.
A mai település eredete a középkorig nyúlik vissza. I. András király 1055-ben itt jelölte ki a család temetkezési helyét, mely fölé bencés monostort építettek. Ezzel vette kezdetét a bencés apátság élete. A 13. századtól az apátság konventje oklevelek kiállítására feljogosított hiteles hely (locus authenticum) volt.
I. Andrást itt temették el 1060-ban. Kriptája az egyetlen korabeli, épségben fennmaradt hazai királyi temetkezőhely.
A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat és kifejezéseket is használtak.
Az Óvár keleti oldalában, a sziklafalban, a 11-14. század között ortodox görög szertartású remeték vájták ki celláikat. Közép-Európában ez az egyetlen, aránylag épségben maradt remetetelep, helyi elnevezéssel barátlakások. Innen nem messze található Tihany egyetlen forrása, a Ciprián-forrás.
A 16-17. századi török háborúk idején várrá alakított monostor elpusztult, de a 18. században barokk stílusban újjáépült, azóta a félsziget keleti ormán, a Balaton felett, Tihany ősi jelképe.
Néhány éve ismét a bencés szerzetesek a barokk apátság tulajdonosai és a Bencés Apátsági Múzeum fenntartói.
A hely híres nevezetessége a tihanyi visszhang vagy echo, mely az apátság és a Visszhang-domb között keletkezett akkor, amikor még nem gátolták épületek a hang oda-vissza terjedését.
Tihanynál halászták régen a gardát, a látott halat, melynek csoportjait a parti hegy tetejéről figyelték és jeleztek a vízen lévő társaknak, hogy merre haladjanak.
A 2004 óta évente megrendezésre kerülő Levendula Fesztivál egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A fesztivál ideje alatt különféle szórakoztató műsorokkal, egyéb programokkal, érdekességekkel várják a látogatókat. Lehetőség van a számos levendulás termék megvásárlására is.
A Belső-tó partján elhelyezkedő Levendula Ház Látogatóközpont minden korosztály számára élményt nyújtó módon mutatja be a Tihanyi-félszigetet. A vulkánok egykor dübörgő világát, s a később megszelídült táj harmóniáját. A tihanyi emberek és a természet évszázados együttélését, s ennek emblematikus kultúráját, a levendulatermesztést.
Tihany nemcsak a Balaton, hanem Magyarország gyöngyszeme is, az 1960-as évek óta hazai és külföldi turisták által tömegesen látogatott hely. Vonzerejét elsősorban az apátsághoz kapcsolódó történelmi és kulturális emlékeknek, emellett az egyedülálló természeti környezetnek és a Balaton által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeknek köszönheti.
Tihanyt sokszor felkerestem az elmúlt években, rövidebb kirándulások vagy a félszigeten tett túrák alkalmával.
Szerk.: Zoli