• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Főoldal
  • Utazások
  • Kirándulások
  • Royals
  • Retró
  • Egyéb
  • Blog
  • Rólunk
  • Kapcsolat
Élő Értékek

Élő Értékek

Úton - útfélen.

Most itt vagy: Főoldal / Kirándulások / Balatoni látnivalók – túrák Alsóörs és Felsőörs vidékén

Balatoni látnivalók – túrák Alsóörs és Felsőörs vidékén

2021.10.04. Írta: Élő Értékek

Alsóörs

Alsóörs a Balaton keleti medencéjének északi partján, Balatonalmáditól 5 km-re fekszik. Szomszédos települései Lovas, Paloznak és Felsőörs. Szőlővel borított lankáin kezdődik a csopaki borvidék.

A település és környéke már a római időkben is lakott lehetett, a magyarok megtelepedése után az Örsúr nemzetség birtokai közé tartozott. Első ismert okleveles említése a 13. századból származik.

A középkorban királynéi birtok volt a terület, akkoriban vehette kezdetét a vörös homokkő bányászata.

1909-ben épült ki a vasútvonal, s ez utat nyitott a fejlődésnek. Rövidesen kialakult a fürdőtelep, valamint fürdőegylet is alakult. Az egyik első üdülővillát Endrődi Sándor (1850-1920) költő építtette.

Felsőörs

Felsőörs a Veszprém, Balatonalmádi, Balatonfüred által közrezárt háromszögben fekszik. Nevének legelső ismert írásos emléke 1318-ból származik.

A középkorban a mai Balatonalmádi és Paloznak között, a Balaton mellett terült el az Örs nevű királyi föld, amely már a 13. században három részre vált, a mai Alsóörsre, Felsőörsre és Lovasra.

Felsőörs legrégebbi birtokosai az Örsi, későbbi nevükön Batthyány és a Fajszi Ányos család tagjai. A Felsőörsi prépostsági templom alapításának pontos ideje nem ismert, feltehetően a 12. század végén történt. A prépostság kegyura folyamatosan a Batthyány család volt.
A falu birtokosa volt a prépostság, de jelentékeny részben a veszprémi káptalan is.

A török időkben többször is pusztítást szenvedett a falu. A népesedési és gazdasági helyzet csak a 18. században kezdett javulni. A 19-20. században a népesség folyamatosan növekedett.

Alsóörsre és Felsőörsre többnyire teljesítménytúrák kapcsán látogattam el (Mandulavirág, Balaton IVV, Felsőörsi nyolcas), ezek során megismerhettem a környék természeti látnivalóit, nevezetességeit.

Emlékezetes élményeket jelentett bejárni a Somlyó-hegyi kilátó, a Csere-hegyi kilátó, a Királykúti-völgy, a Malom-völgy vagy a Csákány-hegyi kilátó környező vidékét.

Szerk.: Zoli

Kategória: Kirándulások, Magyarország

Elsődleges oldalsáv

Bemutatkozás

Egy testvérpár vagyunk, akik önállóan és együtt is gyakran elindulnak hosszabb–rövidebb barangolásokra és utakra. Sokszor gyerek, kutya, macska kíséretében, és az elmaradhatatlan fényképezőgéppel.

Ildikó és Zoltán

Bővebben

Kövess minket!

  • Flickr
  • Instagram
  • Pinterest
  • YouTube

Legfrissebb írások

  • Balatoni kirándulás – Barangolás Fonyódon
  • Balatoni kirándulás – Barangolás Keszthelyen
  • Szamárkő – Zamárdi nevezetessége, ősi idők tanúja
  • Autóbuszos utazás Olaszországba, a Velencei Karneválra
  • Utazás a Francia Riviérára – Monaco, Éze-village, Cannes

Kategóriák

  • Egyéb kategória
  • Kirándulások
    • Ausztria
    • Magyarország
    • Szlovákia
  • Utazások
    • Algéria
    • Anglia
    • Ausztria
    • Bulgária
    • Franciaország
    • Görögország
    • Hollandia
    • Horvátország
    • Lengyelország
    • Málta
    • Németország
    • Olaszország
    • Portugália
    • Skócia
    • Spanyolország
    • Svájc
    • Törökország
    • Tunézia

Footer

Szerzői jog

A honlapon feltüntetett képek és egyéb anyagok mind saját tulajdonunkat képezik. Felhasználásuk csak írásbeli beleegyezéssel lehetséges.

Keresés

Copyright © 2025 · Eloertekek.hu · Honlapszaki.hu

Sütiket gyűjtünk. Miért?Rendben
Manage consent

Privacy Overview

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary
Always Enabled

Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.

CookieDurationDescription
cookielawinfo-checbox-analytics11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-functional11 monthsThe cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy11 monthsThe cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.

Functional

Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.

Performance

Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.

Analytics

Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.

Advertisement

Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.

Others

Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.

SAVE & ACCEPT