A zsidótemetőt a 18. században hozták létre az egykori várudvarban, a védőfalak maradékai között. Az 1633 négyzetméter nagyságú területen körülbelül 230 sírkő található. Ez az egyetlen megmaradt emlékhely, amely az egykori zsidó közösségre emlékeztet.
Blog
Utazás a fényűző Monaco-ba és környékére
Szlovénián és Olaszországon keresztül, 18 órás utazás után érkeztünk meg a Franciaország területén belüli önálló államba. Monaco egyetlen nagy, a tengerbe 800 méter mélyen benyúló sziklatömb. 192 hektáros területe önálló hercegség, alkotmánya szerint szuverén és független állam, amely az alkotmányos monarchián alapul. Az állam vezetője a világ egyfolytában legrégebben uralkodó családjának (Grimaldi) a feje. Jelenleg II. Albert monacói herceg, aki apja, III. Rainier halála után került a trónra.
Megnyílt a felújított Matild Café és Cabaret
A Matild-palota legutóbbi felújítási folyamata 2017-től 2022-ig tartott. Jelenleg eredeti pompájában csodálhatjuk meg az épületet és élvezhetjük a magas szintű kávékultúrát, a kifinomult cukrász termékeket.
Látogatás a Holocaust Emlékközpontban
A Holocaust Emlékközpont Budapesten, a Páva utcában található. A Páva utcai zsinagóga a főváros második legnagyobb zsinagógája volt egykor. Az épületet Baumann Lipót tervezte az 1909-ben Belatini Braun Géza gyáros által a hitközségnek adományozott telken. Az építkezés 1923-ban kezdődött, közadakozásból épült, 1924-ben szentelték fel.
Felejthetetlen kedvenceim – Aleszja Popova
Gyermekkorom óta balett rajongó vagyok. A Győri Balett előadásain nőttem fel, ott láttam Aleszja Popovát még növendékként először táncolni, a Prospero-ban Markó Ivánnal. Számomra azóta is ő a legnagyobb táncművész. Igyekeztem minden darabban megnézni és próbáltam a lehető legtöbb újságcikket és képet összegyűjteni róla.