Tavalyelőtt már körbetekertem a keleti medencét, ezúttal igazából két kilátó miatt indultam útnak.
Kora reggel még nyoma sem volt a várható nyárias melegnek, 11 fokot mutatott a hőmérő. Ugyanúgy, mint legutóbb, most is a déli parton haladtam. A számtalanszor bejárt Szántód – Zamárdi – Siófok szakaszon csak egy-két fotó kedvéért álltam meg.
Siófok központját elhagyva, monoton, hosszú utcákon tekertem, csak a sportélményt lehetett értékelni, meglehetősen unalmas a környezet.
Balatonvilágosnál aztán változott a helyzet, a magaspartról egész más látvány tárul elénk. Az első hosszabb pihenőt itt tartottam.
Emlékeztem az akarattyai hosszú kaptatóra és az utána következő, nem éppen fékkímélő lejtőre. Örültem, mikor legyűrtem őket és túl voltam rajtuk.
Balatonkenesénél letértem a bringakörútról és a Soós-hegyi kilátó felé vettem az irányt. A kilátó sajnos csak gyalogosan közelíthető meg, nekem (és egy másik párosnak) ugyan sikerült a biciklit tolva és időnként emelve, de ez sokat elvett az élményből. Nem hiszem, hogy túl nagy költség lenne kialakítani egy helyet, ahol biztonsággal leparkolhatnánk és lezárhatnánk a bringákat. A panoráma viszont fantasztikus odafentről, mindenképpen megérte a küszködést.
Ismét átkeltem a vasúton és Balatonfűzfő felé folytattam utamat. Ekkorra már jócskán melegedett az idő, a hosszú öltözet a hátizsákba került. Fűzfő északi részénél újabb kitérőt tettem a Szabadidőparkban álló kilátóhoz. A látvány itt sem okozott csalódást, hosszasan nézelődtem a legfelső szintről. Megjegyezném, hogy ezúttal volt hová leparkolni a biciklit.
Visszatértem a bringakörútra, hamarosan már Balatonalmádiban találtam magam. Hosszabb pihenőt tartottam, jólesett üldögélni a parkban.
Alsóörsön csak néhány pillanatra álltam meg, majd tekertem tovább. Délután egyre melegebb lett az idő, elérte a 27 fokot, a hatalmas hőingadozás nem volt éppen ideális. Reggel fáztam, most meg dőlt rólam a víz.
Balatonfüreden megint pihenő, nézelődés, fotózgatás következett, aztán már a Tihanyi-félszigethez közeledtem.
Hamarosan lekanyarodtam és több megállót beiktatva gurultam a révig. Fél órát kellett várni a komp indulásáig, az autók mellett rengeteg kerékpár zsúfolódott a fedélzetre.
A gyors átkelés után újra a déli parton tekertem, a túra végén 104,4 megtett km-t mutatott a kijelző.
Zoli