Sokszor jártunk már Hainburgban, időről-időre újra visszatérünk. Méltán nevezik Ausztria egyik legszebb fekvésű városának. Sétáltunk utcáin, megcsodáltuk kapuit, falait, felmásztunk a Várhegyre, a Duna-part számunkra megunhatatlan, többször jártunk a közeli Röthelstein romjainál.
Gyakran felpillantottunk a város mellett magasodó, általunk csak „Kopasz-hegyként” emlegetett Braunsberg (346 m) tetejére, tanakodtunk, hogy vajon milyen lehet odafentről a kilátás. Ezen a kiránduláson végre kielégíthettük kíváncsiságunkat.
Ezúttal nem a „szokásos” part-menti sárga turistajelzést követtük, hanem a piroson indultunk az 5,5 km-es „kelta út” körtúrájára.
Rövid, meredek ösvényen kaptattunk felfelé a fák között, majd aszfaltos útra értünk. Ezen haladtunk tovább, majd egy autóval még mindig járható útra tértünk, kertek, telkek szomszédságában. Az óramutató járásával ellentétes irányban kerültük a hegyet.
Közben meg-megálltunk, hogy gyönyörködjünk a környező panorámában. Erdőtakaróval borított hegyek, a vár, a város, az alattunk fekvő lankák szőlősorainak látványa kísért minket.
Keskeny ösvényre tértünk, ami már felfelé, az erdős hegyoldalra vezetett. A kora délutáni, júliusi hőség nem könnyítette meg a dolgunkat. Beértünk a fák árnyékába, fújtatva nyomultunk egyre magasabbra. Megállni nem lehetett, mert a szúnyogok hada állandó támadás alatt tartott bennünket. Végül nyílt terepre érkeztünk, de még mindig felfelé haladtunk.
Megálltunk az 1945-ben szülőföldjükről elűzött kárpáti németek emlékművénél (magyar nyelvű felirat is olvasható), majd ide-oda cikáztunk a hatalmas füves fennsíkon. Autóval is leküzdhető a hegy, őket parkoló várja odafent.
Pazar kilátásban részesültünk minden irányban, de a kanyargó Duna, a város, a Schlossberg (291 m) és a Hundsheimer Berge (480 m) látképe felülmúlhatatlannak bizonyult.
A Braunsberg fennsíkján az i.e. 2. században a kelták építettek települést, melyet palánkkal vettek körül. Megtekinthetjük egy őrtorony és a palánk kis részének rekonstrukcióját.
Hosszas szemlélődés után lefelé indultunk a Duna oldalán. Egy darabig nyílt terepen, később ismét erdei ösvényen haladtunk. A lombok közül egyre gyakrabban ráláttunk a folyóra, végül bezártuk a kört és visszaérkeztünk a partra.
Ildikó és Zoli
