Sokadszorra tértünk vissza egyik kedvenc helyszínünkre, az osztrák-magyar-szlovák hármas határ közelében, a Duna jobb partján, gyönyörű földrajzi környezetben fekvő Hainburgba, Ausztria legkeletibb városába.
A Magyar-kapu (Ungartor) mellett, majd a Bécsi-kapun (Wienertor) áthaladva, a vasúttal párhuzamos Donaulände-n parkoltunk le, ahonnan néhány perces sétával máris a folyópartra, a Donaupromenade-ra értünk.
A folyásirányt követve elindultunk a már sokszor bejárt túraösvényen, ami a kezdeti szakaszon rövid barlangjáratokon át vezet. Ez a látványos és izgalmas útvonal minden alkalommal ugyanazt az élményt nyújtja, mint amikor először jártunk erre.
Az ösvényről leereszkedtünk közvetlenül a kavicsos partra, ebben természetesen élen járt kutyánk, Marcipán. Legalább a kezünket persze belemerítettük a vízbe, így ellenőrizve a hőmérsékletet.
Tovább folytattuk utunkat, hamarosan megérkeztünk Röthelstein várának egy mészkőszikla tetején elhelyezkedő maradványaihoz. Egykor stratégiai jelentőséggel bírt, évszázadokon át biztosította a Dunát az osztrák oldalon. A 15. század óta romos állapotú.
Odafentről pazar kilátás nyílik a sűrű, zöld lombok között kígyózó folyóra. Tekintetünk hosszasan követte az éppen elhaladó hajót.
Az autóhoz visszatérve kicsit még továbbmentünk, hogy sétáljunk egyet a belvárosban is. Hainburg harmadik nevezetes kapuján (Halász-kapu – Fischertor) áthaladva, a Vér utca (Blutgasse) lépcsőin felkaptatva máris a Főtéren (Hauptplatz) találtuk magunkat.
Itt láthatjuk a Városházát, a Haydn-kutat, a barokk plébániatemplomot, az 1749-ben felállított Mária-oszlopot. Megcsodáltuk a kirakatokat, a színes dísznövényeket, virágokat, majd gyalogosan is átkeltünk a Bécsi-kapun.
Ugyanezen az útvonalon tértünk vissza a parkolóhoz, kocsiba ülve tovább utaztunk, aznap még újabb kalandok vártak ránk,
Ildikó és Zoli
