A Braunsberg meghódítása után sétára indultunk Hainburg utcáin. A vasútállomásnál a Halász-kapu (Fischertor) irányába kanyarodtunk, majd a Vér utcán (Blutgasse) lépcsőztünk felfelé és érkeztünk a főtérre (Hauptplatz).
Körbejártuk a Városháza (Rathaus) előtti díszes Haydn-kutat (Haydnbrunnen), felpillantottunk az 1700 körül épült barokk plébániatemplom (Pfarrkirche) tornyára és a főtér nyugati végében 1749-ben állított Mária-oszlopra (Mariensäule).
Nézegettük a kirakatokat, majd áthaladtunk a Bécsi-kapun (Wienertor). Az autók csak egy sávon, egyszerre csak az egyik oldalról tudnak rajta átjutni, így meg kell várniuk a közlekedési lámpa zöld jelzését.
A három városkapu közül a keleti Magyar-kapu a legrégebbi, 1230-ban épült, a város jelképének számító Bécsi-kapu a 13. században, két fázisban, a legfiatalabb Halász-kapu pedig 1300 tájékán.
Rövidesen ugyanezen az útvonalon – lassan sétálva és nézelődve – tértünk vissza a vasútállomáshoz, ahol a peron magasságából még egyszer megszemléltük a Braunsberg kopár alakját.
Ildikó és Zoli