Az Amade Chateau képekkel illusztrált hirdetését egy magazinban láttuk először, ennek hatására kerestük fel a Csallóköz szívében található helyszínt Nyékvárkonyban (Vrakun), ahol azóta már többször is jártunk.
„Kukkóniában” az ide települt népek évszázadokon keresztül minden keveredéstől mentesen sajátos szokásaikat megtartva élték életüket. A besenyők, kunok és magyarok utódait itt becenevükön „kukkók”-nak nevezik.
Várkony az Amade család ősi fészke, melynek a hagyomány szerint itt várkastélya is volt, de ennek már nyoma sincs. Valószínűleg a 17. században pusztult el, Bél Mátyás még látta és művében említést tesz róla.
A 16. században polgári városi szabadalmakat kap. 1553-ban 15 portát számoltak a községben.
A 19. század elején Amade Tádé birtoka, akinek híres tehenészete és fácánosa volt itt.
Később a Schmertzig család birtoka, akik 1900 körül eladták, majd ikvai Pfeifer Mátyás vásárolta meg, akinek szeszgyára és gőzmalma is működött a községben. 1904-ben Pfeiffer Mátyás kastélyt is építtetett az Amadék egykori elpusztult kastélya helyén.
Itt működik most az ötcsillagos kastélyszálló, ami egy boutique hotel. Csodálatos berendezését Nagyvendégi Éva álmodta meg, akinek Amade Design című könyvét a helyszínen megvásároltuk és azóta is gyakran lapozgatjuk és nézegetjük, mely bemutatja ezt a csodát, amit itt létrehoztak.
Részlet a könyvből: „ … olyat tudunk mutatni a vendégeknek, ami igazán egyedölálló: a Csallóközben található például a világ legnagyobb édesvízi szivacskolóniája. Hisszük, hogy a világ legjobb helyén élünk, ahol fojtogatóan édes illatú virágok nőnek az árterekben és a föld alatt a legtisztább víz folyik. Mert hány olyan hely van még Európában, ahol aranyat mosnak a folyóparti fövenyből?! S nem utolsósorban: ez a táj adta a világnak a legdalosabb kedvű magyar költőt, Amade Lászlót.”
A kastély lenyűgöző látványossága a Hammam, a varázslatos keleti légkörű török fürdő. A kiszolgálás nagyszerű, figyelmesen bánnak a vendégekkel. A szálló berendezése, légköre azt az érzést keltette bennünk, hogy itt „minden a helyén van”.
Írta: Ildikó
