• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Főoldal
  • Utazások
  • Kirándulások
  • Royals
  • Retró
  • Egyéb
  • Blog
  • Rólunk
  • Kapcsolat
Élő Értékek

Élő Értékek

Úton - útfélen.

Most itt vagy: Főoldal / Kirándulások / Szigetközi kirándulás – Hédervár és Darnózseli

Szigetközi kirándulás – Hédervár és Darnózseli

2021.07.08. Írta: Élő Értékek

Hédervár

A Szigetköz közepén, Mosonmagyaróvár és Győr között majdnem félúton található Hédervár. A község egyik legfőbb természeti látványossága Magyarország egyik legöregebb fája, az Árpád-fa, melyhez a monda szerint Árpád vezér a lovát kötötte.

Hédervár a magyar államiság kezdete óta a középkori Szigetköz történelmi, egyházi központjának szerepét töltötte be.

A település története összefonódott a hédervári grófi családok (Héderváry, Viczay, Khuen-Héderváry) múltjával. A Khuen-Héderváry család 1946-ig volt a kastély és az uradalom birtokosa. 1947-ben, ill. 1960-ban azonban elhunyt a hédervári gróf Khuen-Héderváry család két utolsó tagja is, így több mint 800 év folyamatosság után grófi család nélkül maradt Hédervár, de a kastélyuk ma is áll.

A környék már a bronzkorban is lakott volt, a római korban a Mosoni-Duna mellett őrtornyok sokasága biztosította az Imperium Romanum védelmét, a limes őrtornyai 20-30 mérföldenként álltak, egy 1961-es kutatás szerint vélhetőleg Hédervár területén is a mai várkastély legnagyobb lakótornyának helyén vagy az ún. Zsidó-dombon, ahol a felszín alatt még megtalálhatóak a Héderváryak ma is látható vizesárokkal körülvett első várának maradványai.  

A Héderváry család őse eredményesen vette ki részét a trónviszályok kapcsán szerezhető birtokokból és címekből. 1146-ban mint ispán, 1150-1157 között II. Géza udvarbírója és 1162-ben III. István nádoraként szerepelt. Ebben az időben építhette fel „Héder várát”.

A család egyik híres tagja Dezső, aki 1338-ban a havasalföldi hadjárat során ruhát cserélt és megmentette Károly Róbert életét.

Neves leszármazott Hédervári Kont István, aki a legendákban szabadságharcos hősként szerepel, mivel vezető szerepet vállalt Luxemburgi Zsigmond király elleni összeesküvésben. A trónkövetelő Kis Károlyt támogatta, ezért harminc társával együtt kivégezték 1388-ban. Emlékét őrzi Garay István híres verse „Kont” címmel, ill. a község határában álló történelmi emlékhely a Kont-fánál. 

Helyi legenda szerint, 1947-ben itt azonosították be először a „Colorado-bogarat”, azaz a csíkos hátú burgonyabogarat. Emlékét egy szobor is őrzi.

Gyakran járunk a vidéken átutazóban, Hédervár nevezetességei kedvéért többször is megállunk.

Darnózseli

A település a Szigetközben, ezen belül is az úgynevezett Felső-Szigetközben található. Az Öreg-Dunától körülbelül 4 kilométerre, a Mosoni-Dunától mintegy 3 kilométerre fekszik.

A falu látványos nevezetessége a zsidó temető, amit 1883-ban nyitották meg. Az utolsó temetés 1943-ban volt itt. A község fiataljai 1984-85-ben rendbe tették, s azóta is gondozzák. Egy emlékfal került még felállításra a darnózseli és a szigetközi deportálások áldozatainak emlékére.

1809-ben I. Napóleon császár katonái rekviráltak és felgyújtották a falut. Ennek az időszaknak tanúja a francia katonai emlékmű, melyet 1818-ban emeltek rokonai egy itt elhunyt lengyel származású francia tiszt emlékére.

Szerk.: Ildikó és Zoli

Kategória: Kirándulások, Magyarország

Elsődleges oldalsáv

Bemutatkozás

Egy testvérpár vagyunk, akik önállóan és együtt is gyakran elindulnak hosszabb–rövidebb barangolásokra és utakra. Sokszor gyerek, kutya, macska kíséretében, és az elmaradhatatlan fényképezőgéppel.

Ildikó és Zoltán

Bővebben

Kövess minket!

  • Flickr
  • Instagram
  • Pinterest
  • YouTube

Legfrissebb írások

  • Balatoni kirándulás – Barangolás Fonyódon
  • Balatoni kirándulás – Barangolás Keszthelyen
  • Szamárkő – Zamárdi nevezetessége, ősi idők tanúja
  • Autóbuszos utazás Olaszországba, a Velencei Karneválra
  • Utazás a Francia Riviérára – Monaco, Éze-village, Cannes

Kategóriák

  • Egyéb kategória
  • Kirándulások
    • Ausztria
    • Magyarország
    • Szlovákia
  • Utazások
    • Algéria
    • Anglia
    • Ausztria
    • Bulgária
    • Franciaország
    • Görögország
    • Hollandia
    • Horvátország
    • Lengyelország
    • Málta
    • Németország
    • Olaszország
    • Portugália
    • Skócia
    • Spanyolország
    • Svájc
    • Törökország
    • Tunézia

Footer

Szerzői jog

A honlapon feltüntetett képek és egyéb anyagok mind saját tulajdonunkat képezik. Felhasználásuk csak írásbeli beleegyezéssel lehetséges.

Keresés

Copyright © 2025 · Eloertekek.hu · Honlapszaki.hu

Sütiket gyűjtünk. Miért?Rendben
Manage consent

Privacy Overview

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary
Always Enabled

Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.

CookieDurationDescription
cookielawinfo-checbox-analytics11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-functional11 monthsThe cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy11 monthsThe cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.

Functional

Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.

Performance

Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.

Analytics

Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.

Advertisement

Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.

Others

Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.

SAVE & ACCEPT