• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Főoldal
  • Utazások
  • Kirándulások
  • Royals
  • Retró
  • Egyéb
  • Blog
  • Rólunk
  • Kapcsolat
Élő Értékek

Élő Értékek

Úton - útfélen.

Most itt vagy: Főoldal / Utazások / Utazás Angliába – két hónap Londonban

Utazás Angliába – két hónap Londonban

2021.05.05. Írta: Élő Értékek

Második angliai utamon szintén busszal érkeztem a fővárosba, Londonba. A második zónában laktam, egy szobát béreltem Kensal Rise-ban. Több diákkal laktam egy házban. A szállásadónkkal mindennap együtt vacsoráztunk, közösen tanultunk, beszélgettünk, mosogattunk.

Két hónapra jöttem egy nyelviskolába, gyakorlatra. Az iskola és a másnapra való felkészülés egész napos elfoglaltságot adtak, de minden hétvégén nézelődtem. Több iskola közül választhattam, a helyszín miatt döntöttem a kensingtoni mellett, mivel ez a kedvenc londoni negyedem.

Itt található a főváros legnagyobb parkja és több kitűnő látnivaló. Innen csak pár lépésre van a Cromwell Road-on a Természettudományi Múzeum (Natural History Museum), ami 1881-ben nyitotta meg kapuit. A földszinti csarnokban egy Diplodocus dinoszaurusz óriási csontváza tölti be a teret, ami az Egyesült Államokból származik. Látható itt egy Tyrannosaurus rex csontváza, egy kék bálna életnagyságú modellje és egy holdminta darab, amit az Apollo 17 legénysége hozott a földre 1972-ben. Tartanak különleges tárlatvezetéseket is. Én részt vettem egy Darwin-túrán, ahol a kutatóhelységekbe lehetett fehér köpenyben bekukkantani és Darwin útjairól hozott, nem kiállított gyűjteményt megtekinteni.

A Természettudományi Múzeummal szemben áll, szintén a Cromwell Road-on, a Viktória és Albert Múzeum, röviden V&A. A világ leggazdagabb díszítő- és iparművészeti anyagával büszkélkedhet. 1899-ben kapta ezt az új elnevezést, Viktória királynő férje, Albert herceg emlékére.

A Science múzeum szintén pár lépésre található, az Exhibition Road-on. Itt láttam James Watt nevezetes gőzgépét, az Apollo 10 kabinját, az Apollo 11 Hold-leszállóegységének eredeti modelljét, veterán autómobilokat stb. Felejthetetlen volt számomra az időszaki kiállításként megrendezett Titanic kiállítás.

Kensington legnagyobb parkja a Hyde park, amit I. Jakab a 17. század elején nyitott meg a nép előtt. Az északkeleti végében, a Marble Arch közelében van a Speakers’ Corner (Szónokok sarka), ahol mindenki bármiről nyíltan beszélhet, véleményt mondhat, ha az nem sértés és nem uszítás más népek ellen.

A Hyde Park szomszédságában található a Kensigton Gardens, ahol ottlétem alatt mindennap sétáltam. Ez egykor a Kensington Palota parkja volt. Most legnépszerűbb pontja a Diana walesi hercegné tiszteletére épített ötletes játszótér és a Peter Pan szobor.

Tárlatvezetésen vettem részt a Kensington Palotában. Itt vette kezdetét a 18 éves Viktória királynő 64 évig tartó uralkodása. A palota fele ma is királyi lakosztály, de a másik fele látogatható. Itt volt Lady Diana és Margit hercegnő rezidenciája.

A Lambeth Palace Road-on néztem meg a Kertészeti Múzeumot (Museum of Garden Histrory) és a Szent Mary-At-Lambeth templomot. Az udvaron van eltemetve Bligh kapitány, aki ellen a Bounty legénysége a 18. század végén fellázadt. A templomot a kertészeti múzeum megalapítása mentette meg a lebontástól 1977-ben.

Egyik kedvenc londoni múzeumom a Sir John Soane’s Museum lett. A tulajdonos hagyta a nemzetre azzal a kikötéssel, hogy mindent érintetlenül kell hagyni benne. Soane tervező volt, építész és műgyűjtő. Először megvette a Lincoln’s Inn Fields 12. szám alatti házat, majd 1813-ban a szomszédos épületet, végül 1824-ben a 14. számú házat, ahol kialakított egy képtárat és egy szerzetestermet. Igazi műkincsnek számít I. Sethi fáraó szarkofágja az egyiptomi Királyok Völgyéből. Láthatóak itt híres festmények, könyvritkaságok és Soane saját munkái, pl. a Bank of England tervrajza.

A Nemzeti Galéria (National Gallery) több mint 2300 kiállított festményével London legnagyobb képtára. Egy nap is kevés volt, hogy feldolgozzam a látnivalókat. Figyelemreméltó Renoir Színházban c. festménye, Jan van Eyck-tól az Arnolfini házaspár.

A Buckingham palotát 1993-ban nyitották meg a látogatók előtt. Ez ma is a királynő londoni otthona. A Windsor-család tagjai a palota keleti homlokzatán lévő erkélyen szoktak összegyűlni, hogy üdvözöljék az alattvalókat. II. Erzsébet királynőt 1953. június 2-án koronázták, ekkor volt 27 éves. Az angol uralkodócsalád vezetékneve Windsor. A királynőnek négy gyermeke, nyolc unokája és már több dédunokája van.

Az Imperial War Museum (Birodalmi Hadi Múzeum) szintén az egyik kedvenc londoni látnivalóim közé tartozik. A múzeumot 1920-ban alapították egy tébolyda épületében, I. és II. világháborús emlékeket őriznek benne. Végigjárhattunk egy lövészárkot, látható itt egy légi csatából megmenekült Spitfire, Hitler V2-es rakétája, egy brit Lancester bombázó is.

A British Múzeum második alkalommal is feledhetetlen élményt nyújtott. Ez a világ legrégibb múzeuma, 1753-ban alapították. Sir Hans Sloane műgyűjtő 80 ezer darabos hagyatékából jött létre, melyet végrendeletében hazájának ajándékozott. Csodálatos kincsekkel találkozhatunk itt, pl. Asszurbanipal ninivei palotájának oroszlánvadászatot ábrázoló faldekorációi, Elgin-márványszobrok, melyek az athéni Parthenonból valók. A Rosetta-kő, II. Ramszesz fáraó szoborkolosszusának megmaradt felső része, hatalmas múmiagyűjtemények. Itt látható az eredeti Magna Carta 1215-ből, a Guttenberg biblia 1455-ből és Shakespeare összes műveinek első fólió kiadását 1623-ból.

A Wallace Collection szintén egy gyönyörű kiállítás. A Manchester Square-en nyílt meg 1900-ban, Manchester hercegének 18. századi palotájában. A gyűjteményt főként Hertford negyedik márkija gyarapította felbecsülhetetlen értékű művekkel, mint pl. Canaletto, Rubens, Rembrandt, Tiziano, Velazquez, Watteau, Poussin. A képek mellett láthatók itt bútorcsodák, Marie Antoinette lakosztályából, a versailles-i Kis-Trianon kastélyból.

Felejthetetlen élményt jelentett a Bombay Dreams musical előadás megtekintése az Apollo Victoria színházban.

A Tower Bridge és a London Bridge közötti szakaszon, a Temze déli partján horgonyoz a Belfast csatahajó. Másodszor látogattam ide. A hajó részt vett a II. világháború hadműveleteiben, a normandiai partraszállásban és a koreai háborúban. 1971 óta múzeum.

Itt tartózkodásom ideje alatt felkerestem a Dr. Johnson Emlékházat, aki itt készítette el az angol nyelv átfogó értelmező szótárát, melynek első kiadása 1755-ben jelent meg. Tőle származik az a mondat: „Mikor valaki belefárad Londonba, az életbe fárad bele, mert Londonban megtalálható mindaz, amit csak nyújthat az élet.”

Érdekes kirándulás volt számomra a Kormánybunker (Cabinet War Room) megtekintése. 29 helyisége közül kettő nagyon emlékezetes. A telefonszoba és a miniszterelnök szobája. Innen kötötte össze forró drót Churchillt Roosevelt elnökkel.

London legkozmopolitább negyede a Notting Hill. Az 1950-60-as években telepedtek le itt karibi bevándorlók és 1965 óta, az augusztusi Bank Holiday előtti hétvégén rendezik meg Európa legnagyobb utcai karneválját. A Portobello Road sok száz árusa kínálja itt a portékáit.

Greenwich-be is ellátogattam. A világidőt a Királyi Obszervatórium (Royal Observatory) órájához igazítják 1884 óta. Itt látogattam meg a Királynő házát, ami I. Jakab feleségének épült, de csak 1637-ben készült el, I. Károly felesége számára. Emellett megnéztem a Nemzeti Tengerészeti Múzeumot.

Eljutottam a világ leggazdagabb botanikus kertjébe, Kew Gardens-ba. A parkban a Britanniában megtalálható összes növény mellett trópusi virágok pompáznak a pálma- és üvegházakban.

Kirándultam Hampton Court-ba, Windsorba és Oxfordba is. Hampton Court-ban York érseke, Wolsey kardinális vásárolt egy majorságot 1514-ben. A kis házat palotává bővítette. Külső és belső megjelenésében is lenyűgöző látványt nyújt.

Oxfordban olyan a légkör, hogy hetekre ottmaradtam volna. A Christ Church College a legnagyobb oxfordi kollégium. Az elmúlt 200 évben 16 miniszterelnök került ki innen. Több kollégium is van Oxfordban (Trinity College, Merton College, St. John’s College, Lincoln College, stb.), a diákok élete a saját kollégiumokban zajlik. A diplomaosztás nyelve még mindig a latin.

A Bodely-könyvtárat V. Henrik testvére, Humphrey, Gloucester hercege bővítette ki, hogy értékes kéziratgyűjteményét el tudja valahol helyezni. A könyvtár egyike annak a hatnak, amely a Britanniában megjelenő összes kiadványból kötelespéldányt kap.

Jártam az oxfordi botanikus kertben, ami Britanniában a legrégibb, 1621-ben nyitották meg. A kert kicsi, de nagyon hangulatos, kőfallal körülvett részében a virágágyások között lehet sétálni.

Windsor a legrégibb folyamatosan lakott királyi rezidencia, Hódító Vilmos építtette. V. György annyira szerette ezt a várat, hogy 1917-ben felvette a Windsor nevet. Bepillantást nyerhettem a fejedelmi lakosztályokba. Itt látható egy baldachinos ágy, amelyben III. Napóleon aludt 1855-ös látogatásakor. Csodálatos a Waterloo-terem, a Trónterem, az Albert Memorial Chapel, a Kerek torony és a St. George’s Chapel. 

Itt is örök barátságok szövődtek köztem és más diákok között. Brazil, argentin és japán barátnőimmel együtt fedeztük fel az előzőekben leírt sok látnivalót. Japán barátnőmmel azóta is olyan szoros maradt a kapcsolatunk, hogy azóta többször ellátogatott hozzánk Magyarországra.

Írta: Ildikó

Kategória: Anglia, Utazások

Elsődleges oldalsáv

Bemutatkozás

Egy testvérpár vagyunk, akik önállóan és együtt is gyakran elindulnak hosszabb–rövidebb barangolásokra és utakra. Sokszor gyerek, kutya, macska kíséretében, és az elmaradhatatlan fényképezőgéppel.

Ildikó és Zoltán

Bővebben

Kövess minket!

  • Flickr
  • Instagram
  • Pinterest
  • YouTube

Legfrissebb írások

  • Autóbuszos utazás Olaszországba, a Velencei Karneválra
  • Utazás a Francia Riviérára – Monaco, Éze-village, Cannes
  • Kirándulás Szlovákiában – Ótátrafüred és a Csorba-tó
  • Egy ifjú tehetség – Lilla festményei
  • Kora tavaszi bringázás a Balaton déli oldalán

Kategóriák

  • Egyéb kategória
  • Kirándulások
    • Ausztria
    • Magyarország
    • Szlovákia
  • Utazások
    • Algéria
    • Anglia
    • Ausztria
    • Bulgária
    • Franciaország
    • Görögország
    • Hollandia
    • Horvátország
    • Lengyelország
    • Málta
    • Németország
    • Olaszország
    • Portugália
    • Skócia
    • Spanyolország
    • Svájc
    • Törökország
    • Tunézia

Footer

Szerzői jog

A honlapon feltüntetett képek és egyéb anyagok mind saját tulajdonunkat képezik. Felhasználásuk csak írásbeli beleegyezéssel lehetséges.

Keresés

Copyright © 2025 · Eloertekek.hu · Honlapszaki.hu

Sütiket gyűjtünk. Miért?Rendben
Manage consent

Privacy Overview

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary
Always Enabled

Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.

CookieDurationDescription
cookielawinfo-checbox-analytics11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-functional11 monthsThe cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy11 monthsThe cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.

Functional

Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.

Performance

Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.

Analytics

Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.

Advertisement

Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.

Others

Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.

SAVE & ACCEPT