• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Főoldal
  • Utazások
  • Kirándulások
  • Royals
  • Retró
  • Egyéb
  • Blog
  • Rólunk
  • Kapcsolat
Élő Értékek

Élő Értékek

Úton - útfélen.

Most itt vagy: Főoldal / Utazások / Utazás Olaszországba – Treviso, Verona és Milánó

Utazás Olaszországba – Treviso, Verona és Milánó

2021.05.06. Írta: Élő Értékek

Treviso

Autóval mentünk, Szlovénián keresztül érkeztünk meg Olaszországba, Trevisoba. A település a tengerszint alatt kilenc méterrel helyezkedik el, ez a város a „miniatűr Velence”, amit a Sile folyó hálóz be.

A középkorban kőfallal vették körül, ami ma is erődként őrzi az óvárost. A házak itt is cölöpökre épültek, szintén olyan díszesek, mint a velenceiek.

A belvárosi Ferences templomot érdemes megnézni, 13. századi freskók díszítik. Állítólag itt temették el Dante és Petrarca gyermekeit.

Egy korábbi alkalommal jártam már Trevisoban, jó volt újra körbenézni és sétálni az ismerős helyszíneken.

Verona

Verona az egyik kedvenc városom. Jártam már itt korábban, de hangulata mindig elvarázsol. Nemzetközi hírnevét főleg Shakespeare Rómeó és Júliájának köszönheti. Ez a szerelmesek városa, Júlia háza az egyik legismertebb látnivaló.

Emellett mindenképpen érdemes felkeresni a római amfiteátrumot a városközpontban, 22 000 néző számára van benne hely. Nyaranta operaelőadásokat tartanak itt.

A Piazza dei Signorira-n áll Dante szobra, amit 1865-ben állítottak, a költő születésének 600. évfordulójára.

A romantikusok felkereshetik Júlia legendabeli sírját, a Via del Pontieréből közelíthető meg. Egy kis templom melletti kerengőben helyezték el a nem igazán hiteles, de mindig virágokkal borított kőkoporsót.

Milánó

Milánó Lombardia fővárosa, talán Olaszország legkozmopolitább városa. Itt látható az ország harmadik legnagyobb temploma, a Milánói Dóm, amelyen 600 évig dolgoztak a mesterek. A világ legnagyobb gótikus katedrálisának számít, 157 méter hosszú, 92 méter széles. A dóm legkáprázatosabb része az egyedülálló tető, ahonnan tiszta időben az Alpokig is ellátni.

Milánó szalonja a Galleria Vittorio Emanuele II néven ismert díszes bevásárlóközpont. Az épület legszebb eleme a fém- és üvegtető, pazar középső kupolával.

Milánó a divat világfővárosa, minden híres márkának van itt szalonja: Dolce & Gabbana, Armani, Gucci, Prada, Hugo Boss, stb.

A milánói Scala egy neoklasszikus színházépület, 1778-ban nyitotta meg kapuit. Színpada sokáig a legnagyobb volt egész Európában.

Sajnos Leonardo da Vinci Utolsó vacsora remekművét nem tudtuk megnézni.

Madonna di Campiglio

Madonna di Campiglio a Val Meledrio legnagyobb üdülőhelye. Itt látható a 90 méter magas csodálatos Cascate di Nardis vízesés. A zuhatag alján álló két sziklatömb a hagyomány szerint megkövesedett démonok.

Írta: Ildikó

Kategória: Olaszország, Utazások

Elsődleges oldalsáv

Bemutatkozás

Egy testvérpár vagyunk, akik önállóan és együtt is gyakran elindulnak hosszabb–rövidebb barangolásokra és utakra. Sokszor gyerek, kutya, macska kíséretében, és az elmaradhatatlan fényképezőgéppel.

Ildikó és Zoltán

Bővebben

Kövess minket!

  • Flickr
  • Instagram
  • Pinterest
  • YouTube

Legfrissebb írások

  • Autóbuszos utazás Olaszországba, a Velencei Karneválra
  • Utazás a Francia Riviérára – Monaco, Éze-village, Cannes
  • Kirándulás Szlovákiában – Ótátrafüred és a Csorba-tó
  • Egy ifjú tehetség – Lilla festményei
  • Kora tavaszi bringázás a Balaton déli oldalán

Kategóriák

  • Egyéb kategória
  • Kirándulások
    • Ausztria
    • Magyarország
    • Szlovákia
  • Utazások
    • Algéria
    • Anglia
    • Ausztria
    • Bulgária
    • Franciaország
    • Görögország
    • Hollandia
    • Horvátország
    • Lengyelország
    • Málta
    • Németország
    • Olaszország
    • Portugália
    • Skócia
    • Spanyolország
    • Svájc
    • Törökország
    • Tunézia

Footer

Szerzői jog

A honlapon feltüntetett képek és egyéb anyagok mind saját tulajdonunkat képezik. Felhasználásuk csak írásbeli beleegyezéssel lehetséges.

Keresés

Copyright © 2025 · Eloertekek.hu · Honlapszaki.hu

Sütiket gyűjtünk. Miért?Rendben
Manage consent

Privacy Overview

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary
Always Enabled

Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.

CookieDurationDescription
cookielawinfo-checbox-analytics11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-functional11 monthsThe cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy11 monthsThe cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.

Functional

Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.

Performance

Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.

Analytics

Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.

Advertisement

Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.

Others

Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.

SAVE & ACCEPT