Idén nyáron sikerült charter járatra jegyet foglalnom Tunéziába, így átszállás nélkül utazhattam Monastirba. A repülőjegy ügyintézésért hálás köszönetet mondok a mosonmagyaróvári Mágia Tours utazási irodának.
A monastiri Habib Bourguiba reptérről autóval utaztunk Tuniszba, ahol egy turistáktól kevésbé zsúfolt kis szállodát, a Hotel Saint George-ot választottuk szálláshelyül a Rue de Cologne-on, közel a Habib Bourguiba sugárúthoz.
Tuniszi medina
A főváros történelmi magja a Medina, amit egy kb. 3-4 kilométeres sétával be is járhatunk. A place de la Victoire közepén álló nagy kőkapunál juthatunk be a történelmi óvárosba. Az arab világ számos medinája közül a tuniszi az egyik legjobban megőrzött. Jellegzetes elemei a dzsámik, mecsetek, vallási emlékhelyek és a szukok. A szuk jellegzetessége, hogy a tűző nap ellen gyakran tetővel védekező szűk utcák mindkét oldalán megszakítás nélkül sorakoznak a kis boltok, ahol szinte minden kapható (vízipipa, réztál, kaftán, papucs, ékszerek, bőrpuff stb.). A medinát bejárni ma is csak gyalog lehetséges.
A medinában több mecset és palota is található. Sajnos a Covid miatt idén nyáron még mindig zárva tartották Tunisz leghíresebb és legnagyobb mecsetét, az Olajfát (Jama ez Zitouna).
Habib Bourguiba sugárút
A híres sugárúton találjuk a Francia Nagykövetség épületét, a Saint Vincent de Paul katedrálist, a Városi színházat és Ibn Kaldoun szobrát, aki tunéziai író és filozófus volt. Érdemes itt megkóstolni valamilyen helyi specialitást, egymás mellett több étterem, kávézó található.
Európa országaival ellentétben itt nem kell fizetni a parkolásért, a belvárosban sem.
Belvedere-park
A Medinán kívül, de még a belváros szívében találjuk a 100 hektáros parkot, ahol autóval is lehet közlekedni. Itt található az állatkert, melynek afrikai állat- és madárgyűjteménye megér egy látogatást.
Nagy Zsinagóga
Az elmúlt években több alkalommal is jártam Tuniszban és mindig szerettem volna belülről is megcsodálni a Nagy Zsinagógát, ami az Avenue de la Liberté 36. szám alatt található, de sajnos ahogy korábban, úgy most is csak kívülről láhattam. Az épületet Victor Valensi tervezte és 1937-ben nyitotta meg kapuit.
Borgel zsidó temető
A Khereddin Pach sugárúton 30.000 sírkővel a Borgel a legnagyobb zsidó temető Észak-Afrikában. Két részre oszthatjuk a temetőt, Twensaa és Granas. A temető Twensaa részén a tunéziai zsidók nyugszanak, a Granas részén az olasz származású zsidó emberek. A temetőt 1894-ben avatta fel Eliau Borgel rabbi, aki 1885 és 1898 között volt vezető rabbi Tuniszban.
Tunisz feltűnő jellegzetessége, hogy rengeteg az utcán kóborló, heverésző kutya és macska. A helyiek gondoskodnak róluk.
La Marsa
A fővároshoz közeli La Marsa homokos tengerpartja nagyon kellemes élményt nyújt a pihenésre vágyóknak. Szokás szerint kagylókat gyűjtögettem. Nagy örömömre, még a helyiek is besegítettek.
Gasztronómia
A szállodában kontinentális reggelit kaptunk, ami baguette-ból, muffinból, lekvárból, kis vajból, egy darab főtt tojásból és egy joghurtból állt. Ha későn mentünk reggelizni, a tojás és a joghurt már elfogyott.
Rendszerint kisebb éttermekben étkeztünk és utcai árusoktól vásároltunk helyi specialitásokat, a piacon friss gyümölcsöt vettünk. A füge és a szőlő különösen ízletes.
Egyik cukrászdában sikerült felkeltenem a helyiek kíváncsiságát, mikor a sütemény mellé kávé helyett kakaót rendeltem. A tulajdonos nagyon kedvesen utánanézett a raktárban, hogy akad e számomra egy kis maradék kakaópor.
Szerk.: Ildikó