Sötét fellegek gyűlnek a láthatáron,
Homály leplét borítva végig a tájon.
Hideg szellő borzongat, feltámadó szél,
Az elkövetkező semmi jót nem ígér.
Villám cikázik, majd mennydörgés robaja,
Hajladozó fák mély nyögése, sóhaja.
Szelek urának szilaj, vad vágtatása,
Leboruló nádas, vizek háborgása.
Odafenn az ég csatornái megnyílnak,
Felhők seregei súlyuktól szakadnak.
Özönvíz zúdul, jég záporozva kopog,
Viharnak haragját tombolásig fokoz.
Támadó hadként végigsöpör mindenen,
Nyomában járó pusztulás és félelem.
Rettentő erejét, hatalmát mutatja,
Nem kérdőjelezi senki, nem vitatja.
Lassan csillapodik, haragja csökkenő,
Helyét átveszi a csendesedő eső.
Távozása után terjedő némaság,
Feszültség ernyedőben, jő a megnyugvás.
Írta: Zoli