Nem tudom úgy kezdeni ezt a bejegyzést, mint a többit, hogy kirándulás Ausztriában. Oda mentem, de ez kirándulás helyett egy megrázó látogatás volt.
Ahogy idén nyáron az összes osztrák kirándulásnál, úgy most is a forgalmas Hegyeshalom helyett Albertkázmérpusztánál léptem át a határt. Oltási papírok ellenőrzése után pár perc után már Ausztriában voltam. Halbturn (Féltorony) faluból kanyarodtam fel az autópályára.
Auschwitz után Mauthausen a második koncentrációs tábor, amit felkerestem. Maga a tábor a várostól három kilométerre fekszik, amihez lejtős, kissé kanyargós út vezet fel. A kiépített parkolóhelyeken ingyenes a parkolás és belépődíjat sem kell fizetni a tábor látogatásáért.
A Harmadik Birodalom idején több mint 50 koncentrációs tábort létesítettek Ausztria területén. A legtöbbet rögtön a háború után lerombolták, de néhányukra emléktábla figyelmeztet, másokból pedig mementóként megtartottak egyes részeket. A legfontosabb emlékhely az egykori mauthauseni tábor, ahol megtekinthetők az eredeti állapotban megmaradt barakkok, a kőbánya, a Halállépcső a „hamudomb” és látogatható egy múzeum.
A nácik három lágert nyitottak itt. 1938-ban, öt hónappal az Anschluss után, 1941-ben, majd 1943-ban. A tábor 1945 májusában, az amerikai csapatok érkezésekor szabadult fel. Ez idő alatt kb. 200 000 embert tartottak itt fogva, melynek mintegy felét meggyilkolták.
A tábor területére 1938. augusztus 8-án érkezett meg az első 300 fogoly a dachaui koncentrációs táborból, ahonnan októberben két újabb transzport jött.
A főtáborban 1942-ben létesítettek gázkamrát a fogda épülete alatt. Utoljára egy héttel a láger felszabadítása előtt történt elgázosítás, április 28-án 43 foglyot gyilkoltak meg.
1944. április 25-én vették nyilvántartásba az első nagyobb létszámú Magyarországról érkező fogolycsoportot.
A mauthauseni lágerrendszerbe 1944-ben mintegy 8000 fő, 1945. áprilisában körülbelül 17 000 fő, összesen 25 000 főre becsült magyar – többségében zsidó (vagy zsidónak minősülő) deportált érkezett.
Hátborzongató érzés volt végigjárni a barakkokat, lemenni a gázkamrába, megnézni a krematóriumokat, a fürdőhelyiségeket. Sétálni és nézelődni azon a helyen, ahol egykor borzalmas körülmények közé kényszerítették és megölték az embereket. Látni a Halállépcsőt, ahol akár 50 kilós gránittömböket kellett felcipelni és a kimerültségtől legyengülve többen itt vesztették életüket.
A holocaust a 2. világháború legsötétebb fejezete, egy soha be nem gyógyuló seb. „Soha ne feledjük, a holocaust soha ne ismétlődjön meg. „
Szerk.: Ildikó