• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Főoldal
  • Utazások
  • Kirándulások
  • Royals
  • Retró
  • Egyéb
  • Blog
  • Rólunk
  • Kapcsolat
Élő Értékek

Élő Értékek

Úton - útfélen.

Most itt vagy: Főoldal / Utazások / Olaszországi utazás – egy nap Velencében

Olaszországi utazás – egy nap Velencében

2021.04.21. Írta: Élő Értékek

Akár egy napra, éjszakai buszozással, tranzitszállás nélkül is érdemes elutazni ebbe a mesevilágba. Éjszakai indulással már korán reggel megérkezhetünk Velencébe.

A Szent Márk tér a város politikai, vallási és társadalmi központja. A Velencei köztársaság tíz évszázados történelme folyamán nyerte el jelenlegi formáját. 832-ben szentelték fel az első templomot, Szent Márk tiszteletére. A legenda szerint két velencei hajós hozta el titokban az egyiptomi Alexandria egyik kolostorából az evangélista földi maradványait. A szárnyas oroszlán a város szimbóluma, Szent Márk pedig a város védőszentje lett.

A Doge Palota Velencével együtt született meg, a 9. század második felében. A csatornára eső részében volt a Doge lakosztálya, de voltak itt hatósági hivatalok, bírósági termek, börtön, szavazó terem és könyvtár is.

A Sóhajok Hídja (Ponte dei Sospiri) köti össze a palotát a csatornán túli új börtönökkel. Az egyedüli épségben fennmaradt börtönök a palotában a „pozzi”-k. Különösen egészségtelenek a földszinti fekvésükből következő nedvesség miatt.

A Santa Maria della Salute templomot Baldassare Longhena építette 1631 és 1681 között, egy kiemelkedő talapzatra. A sekrestyében Tiziano 1512 körül festett képe San Marcót ábrázolja a szentek között.

A Rialtó-híd építését 1588-ban fejezték be, a Canal Grande két partját köti össze a legkeskenyebb szakasznál. Ez a híd egy régebbi fahidat helyettesít, míg korábban egy kompot használtak.

A velencei paloták elbűvölőek, különösképpen a Ca d’Oro. M. Raverti és a Bon testvérek építették a Contarini család részére. Ma festmény- és szoborgyűjtemény van a palotában.

Csodálatos látványt nyújt a Minelli palota jellegzetes csigalépcsője. Magányosan áll és kiemelkedik a kis téren, mikor felfedezzük és hirtelen meglátjuk, csak ámulunk a szépségétől.

Érdemes megkóstolni az olasz konyha remekeit, kipróbálni a gondolázást, sétálni a szűk sikátorokban.

Egy napba ennyi látnivalót sikerült besűríteni. A busz este indult Velencéből és kora reggelre már haza is érkeztünk Budapestre.

Írta: Ildikó

Kategória: Olaszország, Utazások

Elsődleges oldalsáv

Bemutatkozás

Egy testvérpár vagyunk, akik önállóan és együtt is gyakran elindulnak hosszabb–rövidebb barangolásokra és utakra. Sokszor gyerek, kutya, macska kíséretében, és az elmaradhatatlan fényképezőgéppel.

Ildikó és Zoltán

Bővebben

Kövess minket!

  • Flickr
  • Instagram
  • Pinterest
  • YouTube

Legfrissebb írások

  • Autóbuszos utazás Olaszországba, a Velencei Karneválra
  • Utazás a Francia Riviérára – Monaco, Éze-village, Cannes
  • Kirándulás Szlovákiában – Ótátrafüred és a Csorba-tó
  • Egy ifjú tehetség – Lilla festményei
  • Kora tavaszi bringázás a Balaton déli oldalán

Kategóriák

  • Egyéb kategória
  • Kirándulások
    • Ausztria
    • Magyarország
    • Szlovákia
  • Utazások
    • Algéria
    • Anglia
    • Ausztria
    • Bulgária
    • Franciaország
    • Görögország
    • Hollandia
    • Horvátország
    • Lengyelország
    • Málta
    • Németország
    • Olaszország
    • Portugália
    • Skócia
    • Spanyolország
    • Svájc
    • Törökország
    • Tunézia

Footer

Szerzői jog

A honlapon feltüntetett képek és egyéb anyagok mind saját tulajdonunkat képezik. Felhasználásuk csak írásbeli beleegyezéssel lehetséges.

Keresés

Copyright © 2025 · Eloertekek.hu · Honlapszaki.hu

Sütiket gyűjtünk. Miért?Rendben
Manage consent

Privacy Overview

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary
Always Enabled

Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.

CookieDurationDescription
cookielawinfo-checbox-analytics11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-functional11 monthsThe cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance11 monthsThis cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy11 monthsThe cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.

Functional

Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.

Performance

Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.

Analytics

Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.

Advertisement

Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.

Others

Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.

SAVE & ACCEPT